A Diageo Plc., a világ vezető szeszipari cége 1,7 milliárd font értékű részvény-visszavásárlási program elindítását jelentette be. A MarketWatch amerikai gazdasági hírportál azt közölte ezzel kapcsolatban, hogy a programot a svájci UBS Group AG bank segítségével hajtották végre.
A cég 1,4 milliárd fontnyi részvény visszavásárlását tervezi június végéig, de az akcióterv idei végső dátuma október 5-e.
Azt is bejelentették, hogy a most elindított visszavásárlás egy nagyobb, 4,5 milliárd font értékű visszavásárlási program harmadik szakasza, amely várhatóan 2023-ban zárul le. Az előző két fázisban a Diageo összesen 2,25 milliárd fontért vásárolt vissza saját részvényeket.
Legolvasottabb
Kamera rögzítette a lincselést: sínek közé szorították, eszméletlenre verték
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Felforgathatja az aréna sorsát egy friss kormánydöntés
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Máris hemzsegnek a kamupártok a választás körül
Moszkva kellős közepén lőttek rá egy katonai vezetőre
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kétéves mélyponton az euró, izomból erősödik a forint