A John Carter mozifilm 200 millió dollár veszteséget okoz a Walt Disney Co.-nak a márciusban végződő negyedévben, amivel feliratkozik minden idők legnagyobb bukásai közé − jelentette a Washington Post. A 3D-s élménnyel és számítógépes grafikákkal felturbózott filmet − amelynek története szerint az amerikai polgárháború egyik hőse a Marsra kerül, amelyet ádáz harcokban megment a pusztulástól − már a kritikusok zavarosnak és dögunalmasnak tartották, de a legtapasztaltabb bírálók is csak feleekkora veszteséget jósoltak. A John Carter eddig 184 millió dollár jegybevételt hozott a világ mozipénztáraiban, amin nagyjából fele-fele arányban osztoznak a forgalmazók és a gyártó. Eközben becslések szerint a film előállítása 250 millió dollárba került és 100 milliót költöttek reklámra. A Disney a nagy csapás miatt a folyó negyedévben 80−120 milliós veszteségre számít, mert a John Carteren elszenvedett veszteséget csak részben pótolja más filmek és a tévéüzletág hozadéka.
A John Carter sztoriját az elképesztően sikeres Tarzan-sorozat szerzője, Edgar Rice Burroughs írta. A múlt század elején született történeteket a szerző 1964-ben bekövetkezett halála után adták ki. A rendező, Andrew Stanton a Nemo nyomában és a Wall-E filmekkel szerzett jó hírnevet magának. Ugyanakkor a befektetésben benne volt a kockázat: szakértők szerint 600 millió dollárt kellett volna hoznia a filmnek ahhoz, hogy nullszaldós legyen, ám ekkora bevételt mindössze 65 film ért el a mozi történetében.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Leesik az álla, ha megtudja, mekkorára rúgott Elon Musk vagyona