Az áremelés mértéke függ a vásárolt földgáz mennyiségétől, attól, hogy milyen formában történik a számla kiegyenlítése és az adott nagyfogyasztónak van-e tartozása a Naftohazzal szemben.
Az ukrán kormány szerdán tekintette át a Naftohaz pénzügyi helyzetét. A beterjesztett dokumentumok egyike októbertől 19 százalékos lakossági gázáremelést tartalmazott. A kormány azonban elvetette a lakossági gázár emelésére vonatkozó javaslatot.
Kapcsolódó
Ukrajnában 2015 októberétől eltörölték a földgáz árának központi szabályozását, kivéve a lakossági gázárat.
A Naftohaz öt év veszteség után a tavalyi évet már nyereséggel zárta részben a költségcsökkentési programok hatására, illetve annak révén, hogy diverzifikálta beszerzési forrásait.
Az ukrán cég tavaly 22,5 milliárd hrivnya (1 hrivnya = 10,13 forint) adózott eredményt ért el, szemben a 2015-ös 35,1 milliárd és a 2014-es 88,4 milliárd hrivnya veszteséggel. A tavalyi nyereség legnagyobb részét a gázszállítási és elosztó üzletág termelte ki.
A Naftohaz tíz éve első alkalommal nem részesült állami támogatásban működése finanszírozásához tavaly, egyben az ország legnagyobb adófizetője lett.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok