Már elegendő pénzeszköz áll a csődeljárás alatt álló dél-koreai szállítmányozó, a Hanjin rendelkezésére ahhoz, hogy kirakodhassanak a teherhajói, amelyek hetek óta vesztegelnek a világ különféle kikötőinek bejáratánál - jelentette be pénteken a dél-koreai kormány pénzügyminiszter-helyettese.
A tájékoztatás szerint a Hanjin főrészvényese, a Korean Air beleegyezett, hogy a csődben lévő szállítmányozó rendelkezésére bocsát egy átszámítva 54 millió dolláros (14,8 milliárd forint) hitelt. Ez elegendő a kikötői díjak kiegyenlítéséhez.
Ez azt jelenti, hogy a világ hetedik legnagyobb tengeri szállítmányozási vállalatának hajói kirakodhatják azt a 14 milliárd dollár értékű árut, amellyel a fedélzetükön hetek óta vesztegelnek a világ kikötőinél, többek között az Egyesült Államokban, Ausztráliában, Japánban, Szingapúrban, Mexikóban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Olaszországban, Belgiumban.
A patthelyzet összesen több tucat teherhajót sújtott, ezeken összesen több mint 1200 ember teljesít szolgálatot.
Legolvasottabb
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető