Az amerikai Chevron vállalat bejelentette, hogy két héten belül megkezdi az első, palagázt kutató fúrást a romániai Pungestiben, az ország észak-keleti részén. Az Agerpres román hírügynökség szerint a cég megkapta erre és három másik helyszínre az engedélyt a környezetvédelmi hatóságtól.
Ennek ellenére több romániai nagyvárosban vasárnap és hétfőn ezrek tüntettek a fúrások ellen, bár ezek mérete meg sem közelítette a tavalyi tiltakozásokét (képünkön). Mint a Romania Insider emlékeztetett, a Chevron már tavaly októberben megkapta valamennyi szükséges engedélyt a kutatásokhoz, de a kezdést a heves tiltakozások miatt akkor felfüggesztették. Maga a próbafúrás 90 napig fog tartani, és a cég nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy az általuk használt technológia biztonságos és nem károsítja a környezetet - írta a The Diplomat.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutálisan kilőtt az arany ára