A KBC és a Santander egyesítik a többségi tulajdonukban levő Bank Zachodnit (BZ WBK) és a Kredyt Bankot. A részvénycserés üzlet keretében a BZ 6,96 részvénye ér 100 KB papírt. A fúzió után az egyesült bank részvényeinek 76,5 százaléka lesz a Santanderé, a KBC 16,4 százalékot kap, azonban az üzlet egyik feltétele, hogy ezt azonnal 10 százalék alá csökkenti a Santander segítségével, amely a részvényeket intézményi befektetőknek kínálja eladásra, de várhatóan a hollandok meg fognak szabadulni kisebbségi pakettjüktől is.
A kisebbségi tulajdonosoknak 7,1 százalék jut. Ha a szükséges engedélyeket a lengyel hatóságoktól megkapják, még az idén lezárják a fúziót. Az egyesült bank piaci értéke 20,8 milliárd zloty (5 milliárd euró), és továbbra is a varsói tőzsdén fogják jegyezni.
Az új bank 899 fiókjával és 3,5 millió ügyfelével a harmadik legnagyobb lesz Lengyelországban, betét és hitelállományát, valamint nyereségét tekintve is. Piaci részesedése a betétek terén 9,6, a hitelekben 8, a fiókok számát tekintve 12,9 százalékos.
A KBC számára ez a következő lépés az Európai Bizottsággal egyeztetett stratégiai tervének végrehajtásában, amelynek elsőrendű célja a válság idején kapott állami támogatás visszafizetése. Bár a Kredyt Bankról való lemondás a fúzió megkötésének pillanatában csak 100 millió eurós nyereséget hoz, ezt messze meg fogja haladni az új bankban szerzett 16,4 százalékos pakett értékesítése.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás