Magyarország a járműipari csúcstechnológiák bevezetése után a magasabb technológiai szintet képviselő hadiipart is meg tudja alapítani - véli Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. A Rheinmetall-csoporttal kialakított együttműködés példaként szolgál a további együttműködésre - tette hozzá Palkovics László.
Az önálló védelmi ipari kutatásfejlesztés és innovációs rendszer kialakítása versenyképes befektetés. A hozzáadott értéket termelő iparágak létrehozása új munkahelyeket teremt, és javítja az ország innovációs képességeit - mondta az MTI szerint a miniszter.
Kapcsolódó
A hadiipari gyártásba beszállítóként bevonják a kkv-szektort, az innovációba pedig a magyar egyetemeket, ennek támogatására szolgál az új befektetési alap; a rendelkezésre álló 50 milliárd forintból az iparághoz csatlakozó cégeket tudják támogatni. A most épülő Védelmi Innovációs Kutatóintézet saját kutatásokat végez majd, és felügyeli az állam által finanszírozott védelmi ipari kutatásokat. Az egységes irányítás (mely összefogja a hadiipar területén működő magyarországi cégeket) megszervezésével kiküszöbölhetők a párhuzamosságok, és optimalizálni tudják az erőforrásokat - véli Palkovics.

A tesztpálya mellett épülő, Lynx gyalogsági harcjárműveket gyártó üzemet várhatóan 2023-ban adják át.
A harcjárműgyár és a szomszédságában lévő járműipari tesztpálya miniszteri biztosa, Vigh László Az MTI szerint bejelentette, hogy az elektromos és autonóm járművek tesztelésére alkalmas pálya 90 százalékos készültségben van, év végére teljesen elkészül. A tesztpálya közelében, 2,5 hektáron épülő, harci járműveket gyártó, 25 ezer négyzetméteres épületegyüttes készültségi foka 40 százalékos.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte, a biztonságpolitikai helyzet gyorsan változik a világban, a megjelenő kockázatok, kihívások, fenyegetések miatt korszerű, 21. századi technikai eszközökre és kiválóan felkészített, a hazájuk iránt elkötelezett katonákra van szükség. Mindezt kutatással, fejlesztéssel, innovációval, oktatással és képzéssel lehet megvalósítani, az off-road tesztpálya pedig a korszerűsítést, modernizálást szolgálja és lehetőséget ad a katonák, a gépjárművezetők gyakorlatai képzésére.
Két hadi gyár épül
A német többségi tulajdonban lévő Rheinmetall Hungary Zrt. katonai járműveket gyártó üzemet épít - 30-50 milliárdos költséggel - Kaposváron. A magyar állam és a Rheinmetall vegyesvállalataként Zalaegerszegen is épül egy hadi gyár, a Lynx gyalogsági harcjárműgyár, mintegy 60 milliárd forintos beruházással.Legolvasottabb
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Anyagi gondjai vannak Galla Miklósnak, festményeit kezdte árulni
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?