Palkovics László a magyar állam és a Rheinmetall vegyesvállalataként épülő Lynx gyalogsági harcjárműgyár első tartóoszlopának beemelése kapcsán beszélt arról, hogy 2019-ben több mint 4400 milliárd forint volt az építőipar teljesítménye és hasonló nagyságrendű volt az építési alapanyagok, építőanyagok forgalma is.
A mintegy 60 milliárd forintból épülő Lynx-üzem a kormány által elfogadott hadiipari fejlesztési stratégia, az új hightech iparág megteremtésének egyik jelentős pillére. A zalaegerszegi üzemben 2023-tól gyártanák a világ jelenleg legmodernebbnek tartott páncélozott harcjárműveit.
Az építőiparban tavaly, a vírusjárvány ellenére is csak kisebb megtorpanás volt, de ezt idén januárban már sikerült ledolgozni - mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a kormány tavaly fogadta el az új építésgazdasági stratégiát, aminek a hatékonyságnövelés az egyik alappillére. Leginkább a technológia korszerűsítésével lehet a kivitelezési minőséget, a költség- és időhatékonyságot növelni - mondta Palkovics László.
Az ITM vezetője azt ígérte, hogy hamarosan elkészül az a 12 pontos kormányhatározat, amely megfogalmazza az építőipar modernizálására vonatkozó javaslatokat. Jelenleg az ötödik technológiai korszerűsítési és hatékonyságnövelő pályázat érhető el, de a második félévben megjelenik a hatodik kiírás is mintegy 12 milliárd forintos kerettel, ez utóbbi az építési alapanyagok, építőanyagok minőségbiztosításának erősítését is célozza - jelezte a miniszter.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra