A német cégcsoport keddi, MTI-hez eljuttatott eredménykimutatása szerint a harmadik negyedévben a bevételek ugyan jól alakultak, 2 százalékkal 9,9 milliárdra bővültek, de a kiigazított üzemi eredmény 11 százalékkal 1,3 milliárd euróra csökkent.
A január-szeptemberi időszakban a Lufthansa-csoport taglégitársaságai közül a Lufthansa üzemi eredménye az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal 1,3 milliárd euróra csökkent, az Austrian Airlines profitja 14 százalékkal 86 millióra esett, míg a Swiss 19 százalékkal 525 millió euróra növelte üzemi eredményét.
Kapcsolódó
A Lufthansa-csoport eredményeiből kiderül, hogy bár kerozinra a cég mintegy félmilliárd euróval többet, összesen 4,4 milliárd eurót költött, ezt ellentételezte a bérköltségek 30 százalékos csökkenése. Erre a célra a német társaság 3,3 milliárd eurót fordított. A kerozin árának emelkedése, illetve a késések, és azok költségvonzata 1 milliárd euró plusz költséget jelentettek.
Előrejelzésében a Lufthansa változatlanul hagyta év végi prognózisát, amely szerint a bevételek továbbra is kicsivel a tavalyi szint felett alakulhatnak, az üzemi eredmény azonban elmaradhat a 2017-es szinttől.
A kép forrása: Lufthansa.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll