Mintegy 20-30 ezer utas rekedt szerdán az amszterdami repülőtéren az üzemanyag-feltöltésben keletkezett problémák miatt - közölte a reptér egyik szóvivője.
Néhány óra elteltével a problémát sikerült megoldani, így a repülőgépek ismét rendesen feltankolhattak, és folytatódtak a felszállások. A Schiphol repülőtér közlése szerint nem minden utasnak tudtak szállodai szobát biztosítani, így néhány ezren tábori ágyakon töltötték az éjszakát - írta az Infostart.hu az MTI híre alapján.
.A fennakadás miatt - amely a reptér egy szerződéses partnerénél keletkezett - több mint száz repülőgép nem tudott időben felszállni, 180 járatot pedig teljesen törölni kellett. A KLM holland légitársaság azt közölte, hogy járatainak egy része a torlódások miatt még csütörtökön is késéssel indul.
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket