A lap értesülése szerint a "Central Air Terminal" központi repülőtér megépítése 4,7 milliárd eurót, a repteret a két nagyvárossal összekötő közlekedési infrastruktúra kiépítése pedig a vasútvonalak lefektetésével együtt mintegy 3,5 milliárd eurót emészt majd fel - írja az MTI.
Az első becslések szerint a repülőtér kivitelezése úgy 9-10 évet vesz majd igénybe, de a Puls Biznesu által idézett kormányzati forrás szerint a munkálatok akár 12 évig is elhúzódhatnak.
A beruházást 80 százalékban külföldi forrásból, az Európai Befektetési Bank (EIB), az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és nemzetközi infrastruktúra befektetési alapok, valamint a varsói Chopin repülőteret üzemeltető állami PPL vállalat részvételével finanszírozzák.
Legolvasottabb
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Bíróságon akasztották meg a Pázmány Campus építését
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket