A Budapest Airport Zrt. tulajdonosai hivatalos tárgyalásba kezdhetnek a légikikötő eladásáról, miután új ajánlatot kaptak egy kormányközeli konzorciumtól - állítja az ügyet jól ismerő forrás a Bloombergnek.
A hírügynökség szerint a szeptember végén érkezett ajánlat magasabb az eddigieknél, de még mindig a piaci érték alatt mozog, éppen ezért már júliusban is elutasítottak egy hasonló ajánlatot. Az ügyben várhatóan a jövő héten lesz előrelépés, addig eldőlhet, hogy kik ülnek tárgyalóasztalhoz.
Az ajánlatot benyújtó konzorciumban Jellinek Dániel, az Indotek Zrt. vezérigazgatója és a Mol Nyrt. állhat , akik korábban már jelentkeztek a légikikötő megvásárlására.
A Budapest Airportot üzemeltető német székhelyű AviAlliance nem kívánt nyilatkozni a lapnak, ahogy a kormány nevében tárgyalásokat vezető Innovációs és Technológiai Minisztérium sem. Azt azonban kiemelték, a kormány vélhetően év végéig szeretné lezárni a tranzakciót - írta a Blooomberg.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint