A Galánta melletti korábbi beruházás bővítése azért is meglepő, mert néhány hónappal ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy a Tesco a térségből való kivonulását tervezi - értékelnek a portálon.
Egyelőre nem tudni, milyen összegű beruházásról van szó és az sem nyilvánvaló, hány új munkahelyet teremt az üzlethálózat. Az új központban fogják tárolni a szlovákiai, csehországi és lengyelországi piacra szánt termékeket, főként élelmiszereket.
A Prologis Park ipari parkban jelenleg három, összesen 185 ezer négyzetméternyi területen elterülő csarnokból áll. A központ befejezése után 250 ezer négyzetméternyi területen öt csarnok lesz. A Tesco 1996-ban lépett a szlovákiai piacra, azóta a több mint tízezer alkalmazottjával és több mint 150 üzletével az egyik legnagyobb külföldi munkáltatóvá nőtte ki magát.
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak