Az első a Google, a második legértékesebb márka az Apple, amelyet a Microsoft követ. A három cég sorrendjében nem volt változás tavalyhoz képest - írja az MTI.
A lista negyedik helyére az Amazon került, amely tavaly még hátrébb volt, a hetedik helyen állt. Az ötödik helyen továbbra is a Facebook található.
A Google márka értéke 7 százalékkal 245,6 milliárd dollárra, az Apple értéke 3 százalékkal 234,7 milliárd dollárra, a Microsofté 18 százalékkal 143,2 milliárd dollárra, az Amazoné 41 százalékkal 139,3 milliárd dollárra, a Facebooké pedig 27 százalékkal 129,8 milliárd dollárra nőtt.
A lista első öt helyezettje közül négy technológiai és egy kiskereskedelmi (Amazon) cég.
A listán szereplő száz márkának az összesített értéke 8 százalékkal nőtt egy év alatt, 3400 milliárd dollárról 3600 milliárd dollárra.
A Brandz Top 100 tanulmányt a WPP marketing és márkatanácsadó, valamint cége, a Kantar Millward Brown készíti. Ez a világon az egyetlen rangsor, amely potenciális és jelenlegi fogyasztók értékelését is felhasználja - a pénzügyi adatok mellett - a márkaértékek meghatározásához. A jelentés elkészítéséhez több mint 3 millió vásárlót kérdeztek meg globálisan, mintegy 120 ezer márka kapcsán.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Történelmi összegbe került tavaly a magyar államadósság, 4000 milliárd forint ment el