A világ legnagyobb tőzsdén jegyzett olajvállalata, a Rosznyefty alkalmazottai negyede, mintegy 1000 fő elbocsátására készül - jelentette a Kommerszant. A részletek kidolgozása a lap értesülései szerint még folyik, de ez a lépés a takarékossági intézkedések egyik kulcseleme.
Ez azonban közel sem hozhat olyan eredményt, ami megoldaná a vállalat problémáit. Ezek között az első helyen a nyugati szankciók állnak, különösen az, hogy a cég nem juthat nyugati hitelekhez a korábban felvettek törlesztésére. Erre hivatkozva vezérigazgatója, Igor Szecsin 40 milliárd dolláros gyorssegélyt kért a kormánytól - amikor kiderült, hogy a társaság mintegy 20 milliárd dolláros tartalékkal rendelkezik, amit pénzügyi manőverekkel fialtat, vagyis egyelőre bőven elegendő lenne a pénze az adósságszolgálatra.
A másik probléma a termelés, ami a The Moscow Times beszámolója szerint augusztusban 2013 márciusa óta a legalacsonyabbra süllyedt. A Reuters szakértői úgy vélik, hogy az idén kitermelt olaj mennyisége akár 2 millió tonnával is kevesebb lehet a tervezettnél. Ennek oka részben a régi kutak hozamának folyamatos csökkenése, másrészt az, hogy takarékossági okokból csökkentették a fúrásokat.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta