Az Ukrajnán és Szlovákián átmenő, ungvári folyosónak nevezett gázvezetéken keresztül szeptember eleje óta továbbított naponta stabilan 60 millió köbméteres mennyiség helyett hétfőn már csak 49,6 millió köbméter továbbítását jelentették be. Ez 17 százalékkal kevesebb az előző két heti átlagos mennyiségnél és az ebben a hónapban kért legnagyobb 63,25 millió köbméteres mennyiséghez képest elérheti a 21,5 százalékos csökkenést.
Egy másik orosz gazdasági hírügynökség, a Prime ugyanakkor azt is megírta, hogy az eurstream a nagykaposi kompresszorállomásnál már a múlt pénteken megkezdte az orosz földgáz továbbításának csökkentését. Addig naponta körülbelül 60 millió köbmétert engedtek át ezen az állomáson. Az augusztus 15-én áteresztett 71,5 millió köbméterhez és a múlt pénteki 58,2 millió köbméterhez képest is jelentős a mostani csökkentés.
Kapcsolódó
Ukrajna szeptember 2-án megkezdte az úgynevezett reverz gázszállítást Szlovákiából. A Gazprom június közepe óta nem szállít földgázt Ukrajnának, mert a szomszédos állam moszkvai számítások szerint 5,3 milliárd dollárral tartozik az addig leszállított energiahordozóért.
Az Interfax-AGI, az orosz hírügynökség gázügyekkel foglalkozó részlegének hírében arra emlékeztetnek, hogy Szlovákia az orosz gáz Európai Uniós tagállamokba történő tranzitszállításának egyik legfőbb résztvevője. Azt is hozzáteszik, hogy a Szlovákiából Ukrajnába visszafordított szállítással egyidejűleg a Gazprom a minimális szerződéses mennyiséget kezdte eljuttatni az Ukrajnával szomszédos országokba.
Moszkvában ezt azzal magyarázták, hogy nincs elég gáz minden megrendelés kielégítésre, minthogy közben folyik az oroszországi földalatti gáztározók feltöltése.
A lengyel PAP hírügynökség ugyancsak hétfőn adott hírt a Gazprom szóvivőjére hivatkozva arról, hogy az orosz állami energetikai cég csak a szerződéses minimumot tudja földgázból leszállítani Lengyelországnak, s a megemelt rendeléseket nem képes kielégíteni.
Az orosz Interfax úgy tudja, hogy a Szlovákián átmenő gáz mennyiségének csökkentése nem befolyásolta a Szlovákiából Ukrajnába történő reverz szállítást. Az stabilan naponta 26 millió köbmétert tesz ki. Mindeközben a Gazprom napi 950 millió köbméteres gázkitermelése 305 millió köbméterrel kevesebb a tavalyinál.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint