A lap csütörtöki számában a MEKH határozatára hivatkozva azt írta, hogy a csővezetéket üzemeltető, állami tulajdonú Magyar Gáz Tranzit Zrt. megkapta a szállítási, illetve a rendszer-üzemeltetői engedélyt.
A határozat értelmében július 1-jétől kezdhetik meg a kereskedelmi gázszállítási tevékenységet, miután a vezeték próbaüzeme a közelmúltban lezárult. Az MGT a jövő hét elején teszi közzé a július havi szabad kapacitásait, amelyekre jelentkezni lehet.
A lap emlékeztet arra, hogy Robert Fico szlovák és Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2014 márciusában adta át ünnepélyesen a magyar-szlovák gázvezetéket. A mindkét irányba szállítani képes vezeték 110 kilométer hosszú, éves szállítási kapacitása Magyarország felé évi 4,4 milliárd köbméter, míg az ellenkező irányba 1,6 milliárd köbméter.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni