Világszerte tízből nyolc fogyasztó aggódik a jelenlegi pénzügyi helyzete miatt, sőt az EY nemzetközi felmérésében résztvevők harmada attól tart, hogy a mindennapi betevőn kívül hamarosan már nem lesz pénze másra.
A megkérdezettek közel fele úgy csökkenti a költségeit, hogy a bevált, márkás termékek helyett olcsóbbat választ, kevesebbet költ kikapcsolódásra (42 százalék) és a házhoz szállításra (35 százalék).
Magyarországon is egyre többen kezdtek spórolásba, hogy átvészeljék a szárnyaló infláció okozta pénzügyi nehézségeket. E környezetben kell a cégeknek tovább erősíteniük a vevőik bizalmát, amire csak a legfelkészültebbek lehetnek képesek - mondta László Roland, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének vezetője.
A tudatos fogyasztás erősödését mutatja, hogy a vevők döntő többsége figyel arra, hogy ne pazaroljon élelmiszert (87 százalék) és energiát (85 százalék), minden harmadik (36 százalék) válaszadó pedig gyakrabban vásárolna használt árucikkeket.
Az emberek csaknem kétharmada (64 százalék) már nem érzi úgy, hogy lépést kellene tartania a divattrendekkel, és még többen vannak azok (69 százalék), akik próbálnák megjavítani a tárgyaikat, ahelyett, hogy simán lecserélnék azokat.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Tragédia: brutális lavina sodort el két magyar férfit a Magas-Tátrában
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Rejtélyes dolgokat lepleztek le egy bútorwebshopnál
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Veszélyzónában a magyar tinik: így kockáztatják a jövőjüket