A világ - a Zara után - második legnagyobb ágazati vállalata hétfőn azt közölte, hogy a bevétele a február végével zárult pénzügy első negyedévében éves összevetésben 27 százalékkal, 40,1 milliárd koronára (4,72 milliárd dollár, 1 svéd korona = 36,09 forint) csökkent.
Elemzői várakozások átlagában nagyobb, 30 százalékos bevételcsökkenés szerepelt.
A cég hétfőn azt közölte, hogy bevétele mintegy 10 százalékkal nőtt a március 1-13. közötti időszakban, amikor a csaknem 5 ezer boltja közül mintegy 900 még mindig zárva volt, de várhatón április közepére többségük már újból fogad vásárlókat.
A H&M március végén ismerteti negyedéves eredményeit, elemzők azzal számolnak, hogy a cég veszteséges volt a február végéig tartó három hónapban, miután a november végével záródott pénzügyi évben a profitja 88 százalékkal zuhant - írta az MTI.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll