A maszkok, ételesdobozok és egyéb műanyagok iránti kereslet látványosan megugrott a járvány kitörése óta, az újrahasznosítással ugyanakkor egyre kevesebben foglalkoznak, miután az olaj világpiaci árának csökkenésével sokkal olcsóbbá vált az új termékek gyártása - idézi a Világgazdaság összefoglalóját az MTI.
Újrahasznosított műanyagot leggyakrabban PET-palackokhoz használnak, amelyeknek az előállítása az Independent Commodity Intelligence Services piaci elemzői szerint a járvány kezdete óta 83-93 százalékkal lett drágább, mint az új műanyagból készülőké. Az újrahasznosítók forgalma Európában több mint 20 százalékkal, Ázsia egyes részein 50, az Egyesült Államokban 60 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány miatti korlátozások óta.
Az olaj- és gázipari vállalatok az elkövetkező öt évben mintegy 400 milliárd dollárt költenek olyan üzemekre, amelyek műanyaghoz állítanak elő nyersanyagot. Számításaik szerint a műanyagalapú fogyasztási cikkek eladásai jelentősen emelkedni fognak, főként az ázsiai középosztály rohamos gyarapodásának köszönhetően.
Legolvasottabb
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni