A pénzintézet papírjai, melyek az idei évben 35 százalékot zuhantak, elindultak felfelé, a szerdai kereskedési napon például 4,6 százalékos pozitív tartományban végeztek. Az igazgató elmondása szerint ez az állami mentőöv nagyban hozzájárult a pénzügyi rendszer stabilizálódásához, és más vezetőkhöz hasonlóan Dimon is hozzátette, hogy az összeg mielőbbi visszafizetésére törekszik majd cége.
Hozzátette, hogy a JPMorgan januárban 46 milliárd dollárnyi új hitelt és hitelkeretet helyezett ki. Februárban a vállalat 87 százalékkal csökkentette osztalékát 5 centre részvényenként, amire 1990 óta nem volt példa. A bank a krízis kezdete óta 33,3 milliárd dollárnyi veszteséget és leírást szenvedett el. Emellett a vezérigazgató azt is kifejtette, hogy az Egyesült Államok bankrendszere már az év végére stabilizálódhat, állami segítséggel, ha az együttműködés lép az amerikai vállalatok "rágalmazásának" helyébe a kormány részéről.
Dimon felvetette, hogy létre kell hozni egy rendszerszintű kockázatkezelést a nagy pénzügyi szolgáltatók esetében, megakadályozva, hogy az egyedi hibák átterjedjenek a pénzügyi rendszer egészére. Véleménye szerint a bankrendszer mindig is erőteljesen szabályozott volt, és bár a krízis világossá tette, hogy ezeket a szabályozásokat tovább kell fejleszteni, az állami felügyelet és beavatkozást a termékek és nem a vállalatok szintjén tartja szükségesnek.
Újságírói kérdésre hozzátette, hogy a bankok államosítását elutasítja, hibának és működésre képtelen modellnek tartja. Véleménye szerint annak ellenére, hogy bizonyos bankoknak szüksége lehet és van állami segítségre, amekkora mértékben csak lehet, magánkézben kell maradniuk.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót