A társaság árbevétele 46,1 milliárd eurót tett ki, 14 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, az üzemelés költségei viszont ennél kisebb mértékben, 13 százalékkal nőttek 38,9 milliárd euróra.
A kiigazított üzemi eredmény így 4,1 milliárd euró, az adózott eredmény pedig 2,1 milliárd euró volt, mindkét adat 50 százalékkal magasabb, mint az elmúlt év azonos időszakában.
Kapcsolódó
A kereskedelmi repülőgépek gyártásával foglalkozó részleg 52 százalékkal 3,4 milliárdra, a helikopter üzletág 1 százalékkal 205 millióra növelte üzemi eredményét, a hadiipari megrendeléseket teljesítő részleg eredménye 13 százalékkal 355 millió euróra csökkent - írta az MTI.
A javulás hátterében elsősorban az Airbus A320neo és A330neo repülőgépek felpörgő gyártása áll: tavalyhoz képest 68 géppel többet, 571-et adtak át üzemeltetésre az ügyfeleknek.
Az első kilenc hónapban a lemondásokkal együtt számolva a toulouse-i társaság 127 repülőgép gyártására szerződött, fele annyira, mint tavaly, a rendelésállomány 7300-ról 7100-ra mérséklődött.
Előrejelzésében az Airbus azzal számolt, hogy a korábbi 880-890 darab helyett 860 repülőgéppel készülhetnek el az év végéig, az üzemi eredmény az év végén 15 százalékkal haladhatja meg a tavalyit.
Legolvasottabb
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat