Az észak-ausztráliai és dél-afrikai tevékenységek műszaki irányítását a cég budapesti irodájából fogják felügyelni, ahol a Falcon itteni leányvállalata, a TXM Olaj- és Gázkutató Kft. működik.
A lap csütörtöki számában azt írta: maga a Falcon központja, tehát pénzügyi irányítása és igazgatása Dublinba költözik a néhány hónapon belül bezárandó denveri irodából. A változásokról a cég májusban kinevezett vezérigazgatója, Philip O'Quigley döntött Dublin kedvező földrajzi elhelyezkedése és amiatt, hogy az ír főváros más, tekintélyes olajtársaságoknak is bázisául szolgál.
Emlékeztetnek arra, hogy Falcon-TXM neve a Makó-árokban lévő gázkincs kinyerési kísérletén keresztül vált ismertté Magyarországon. A társaság 2007-ben szerzett 35 évre szóló termelési engedélyt a dél-alföldi város térségében lévő, csaknem ezer négyzetkilométeres területen. Fúrásai egyelőre nem hozták meg a várt eredményt, sőt később felhagyott a munkával az a trió is, amelynek a TXM mellett a Mol és az Exxonmobil volt a tagja.
A TXM által folytatott tevékenység nem állt le, de igazi lendületet várhatóan akkor vesz majd, ha tőkeerős partnerre talál. 2011-12-re három mezőfejlesztő kút fúrását irányozta elő 2700-3300 méteres mélységben, illetve négyezer köbméter olaj és 30 millió köbméter gáz felhozatalát. A társaság belefogott a geotermikus kutatásba is.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák