A feltörekvő piaci országok adósságállománya 2015-ben 2000 milliárd dollárral, több mint 18 ezer milliárd dollárra nőtt. Ez helyi devizában 24, dollárban kifejezve 12 százalékos éves növekedés - hasonlóan 2014-hez.
A teljes adósságnövekedést Kína gyakorlatilag egymaga hozta össze, és így már az összes feltörekvő piaci adósság több mint 50 százalékáért felelős - írta a portál. Az óriási bővülés abból adódott, hogy a kínai állam, illetve a pénzügyi vállalatok belső adóssága egyaránt 36 százalékkal ugrott meg, míg a jüan alig, mindössze 4 százalékot veszített értékéből.
A kínai belső adósságállomány bő három és félszer több, mint a második helyezett Brazíliáé (2000 milliárd dollár), vagy az őt követő Dél-Koreának. Külső adóssága "mindössze" 100 milliárd dollárral haladja meg Brazíliáét.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem az autóipar van válságban, hanem a világrend változott meg
Hagyták már ott óriási éttermi számlával? Itt a szolgáltatás, amivel ez is megelőzhető
Megússza a rezsistopos különadót Mészáros Lőrinc, az MVM és az E.ON is