Az Alibaba Group kedden közölte, hogy vezérigazgatója és elnöke lemond a posztjáról. Daniel Zhang egyidejűleg három funkciót töltött be a cégnél tavaly december óta, amikor átvette a felhőegység vezetését. Daniel Zhang 2015-ben vette át a vezérigazgatói posztot, 2019-ben pedig az elnöki posztot is. Kifejezetten operatív vezetőként lett ismert.

Személyi változások

A vezérigazgatói posztot Eddie Yongming Wu, az Alibaba Taobao and Tmall Group elnöke, míg az elnöki posztot Joseph Tsai ügyvezető alelnök veszi át tőle. Mindkét kinevezés szeptember 10-én lép hatályba – közölte az Alibaba.

Daniel kinevezése, hogy a felhő futtatására összpontosítson, valójában a bizalom megnyilvánulása, hogy megragadja a legértékesebb üzletet, és megfelelő módon fejlessze azt a generatív mesterséges intelligencia (AI) korszakában

– fogalmazott a változásról Brian Wong, az Alibaba egykori alkalmazottja és a „The Tao of Alibaba” című könyv szerzője a Reutersnak, majd hozzáfűzte:

"Indokolatlan elvárás, hogy egy személy irányítsa a cég legértékesebb üzletágát és egyben az egész Alibaba csoportot."

Hat cégre osztódik

Az Alibaba márciusban jelentette be, hogy hat, egymástól független vállalatra osztódik, melyeket külön-külön vezethetnek tőzsdére és mindegyiknek saját igazgatósága és vezérigazgatója lesz. Önálló vállalatba szervezik a felhőalapú számítástechnikát, a kínai e-kereskedelmet, a globális e-kereskedelmet, a digitális térképezést és ételszállítást, a logisztikát és a média és szórakoztatást. 

A kínai piaccal foglalkozó e-kereskedelmi részleg, amely magában foglalja a Taobao és a Tmall piactereket is, teljes egészében az Alibaba tulajdonában marad, de a másik öt egységet leválasztják.

Szeletelik a tortát

A nyáron sem szünetel az Alibaba átalakítása. Az óriáscég májusban azt közölte, hogy célja a felhő egység nyilvános bevezetése a következő 12 hónapon belül. A külföldi befektetők is kiemelt figyelemmel követik a kínai e-kereskedelmi óriás feldarabolását. Az Alibaba sorsa azóta kérdéses, hogy az alapító Jack Ma két évvel ezelőtt eltűnt Kínából. Bár idén visszatért, de a pekingi vezetést korábban élesen bíráló milliárdos jelentős kompromisszumokra kényszerült.

 

Előkerült az Alibaba-vezér, feldarabolják a cégét

Kínában nem főnyeremény sikeres milliárdos vállalkozónak lenni: a kommunista párt visszanyesi, aki túl nagyra nő. Jack Ma sem kerülte el ezt a sorsot: hosszas önkéntes vagy kevésbé önkéntes száműzetés után most cége székhelyének városában bukkant fel Kínában. Rá egy napra jött a hír: az Alibaba hat külön cégre válik szét. Bővebben --->

 

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!