A légicég honlapján közölt eredmény-kimutatás szerint bevételeik 5,8 milliárd fontot tettek ki, 16,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az üzemelés költsége 13 százalékkal nőtt és 4,9 milliárd font volt, így az easyJet üzemi eredménye 17,9 százalékkal 836 millió fontra, az adózott eredmény pedig 17 százalékos növekedéssel 358 millió fontra javult.
Az elmúlt egy évben az easyJet 88,5 millió utast fuvarozott, 10,2 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában, a járatok töltöttsége 0,3 százalékpontot változott és 92,9 százalék volt.
A március végéig tartó első félévben az easyJet a korábbinál némileg alacsonyabb bevételre számít, mert az előzetes foglalásokkal rosszabbul állnak, mint tavaly, a költségszint azonban változatlan maradhat.
A társaság bejelentette: újabb 17 az Airbus A320neo családba tartozó gépet rendelt az Airbustól.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott