A brit háztartási készülékgyártó cég 176 millió eurós kártérítést bukott el az Európai Bizottsággal szemben. A vállalat állítása szerint ugyanis a 2014-es uniós szabályoknak a gyártó egyik porszívója sem tudott megfelelni, mivel az olyan technológiát használ, amely egyik, a porszívókon kötelezően feltüntetendő energiacímke alá sem sorolható be. Emiatt pedig a gyártó szerint jogtalanul különböztették meg a Dyson-termékeket a porzsák nélküli porszívókkal szemben.
A vállalat szerint a címkék félrevezették a vásárlókat egyes porszívók hatékonyságát illetően, és tisztességtelen előnyhöz juttatták a versenytársakat. A Bíróság azonban a Dyson „valamennyi érvét” visszautasította, így helybenhagyva a Törvényszék ítéletét. Így a gyártó kártérítési keresetét végleg elutasították.
James Dyson, a vállalat alapítója szerint az EU rendelete tisztességtelen előnyben részesíti a porzsákos porszívókat, és diszkriminálja a cég zsák nélküli, vizes bázisú szabadalmát – írja az Euronews.
Korábban, 2018-ban, a luxemburgi Törvényszék a Dyson mellé állt azzal, hogy a címkézési szabályokat hatályon kívül helyezte. Azonban ugyanez a bíróság ezzel együtt szintén elutasította a vállalat kártérítési keresetét, mivel indoklásuk szerint a szabályozás miatt azt nem érte sérelem.
Az EU akár tíz évre is kötelezné a gyártókat a háztartási gépek javíthatóságára
Az új uniós tervezet értelmében az eladóknak (illetve a gyártóknak) a jótállási, illetve a szavatossági időszak alatt kötelező lesz javítani a termékeket, kivéve, ha ennek a költsége magasabb, mint a termék kicserélése. A tervezet több pontja is jó hír a vásárlóknak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre