Az új szabályok november elsejével lépnek hatályba, az oltást fel nem vevő alkalmazottaknak havonta 200 dollárral növekedik a cég által nyújtott egészségbiztosítás díja - írja az Airportal.
Ed Bastian vezérigazgató azzal magyarázta a lépést, hogy a Deltának anyagi kockázatot jelentenek a be nem oltottak, és ezt a helyzetet ezzel a megoldással tudják kezelni. Állítása szerint egy koronavírusos dolgozó kórházi ellátása a társaságnak átlagosan 50 ezer dollárjába került.
A United Airlines már a hónap elején jelezte, hogy kötelezővé teszi az oltást dolgozóinak, ehhez csatlakozott később a Hawaiian Airlines is. Akkor a CNN szerint a Delta és az American Airlines is határozottan elzárkózott a vakcinálás kötelezővé tételétől. A Swiss International Air Lines épp a minap jelentette be, hogy a szigorodó beutazási szabályok miatt kénytelen a pilótáknak és a légiutas-kísérőknek előírni a kötelező oltást. Rajtuk kívül a Qantas, valamint a hongkongi Cathay Pacific hozott ilyen intézkedést.
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta