Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár a rendezvényen elmondta: a magyar kormány a 15 milliárd forintos beruházáshoz 37 százalék, mintegy 5,5 milliárd forint támogatást nyújtott. Németország Magyarország legjelentősebb gazdasági partnere: hatezer német vállalkozás több mint háromszázezer embernek ad munkát Magyarországon - tette hozzá.
A Krones Ag ugyanis az első vállalkozás, amely gyárépítésbe kezdett a város új, a nemzetközi repülőtér szomszédságában kialakított déli ipari övezetében.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint