A brit multinacionális bank hétfői beszámolója szerint az eredmény azért maradt el a várakozásoktól, mert bevételei 7 százalékkal 34,4 milliárd dollárra csökkentek a nyugati gazdaságok pangása, a kínai és az ázsiai gazdaságok lassulása miatt, és a költségeket növelte a szabályozók változása.
A bank két és fél éve tartó takarékossági programja keretében eddig 46 ezer alkalmazottjának mondott fel, és további 14 ezer leépítésére készül. A létszám 2016-ig 240-250 ezerre csökken - mondta Stuart Gulliver vezérigazgató.
A HSBC tavaly mérlegfőösszegét tekintve a Forbes magazin adatai szerint a világ legnagyobb bankja volt.
Legolvasottabb
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak