A bank a pénzügyi felügyelet (OCC) tájékoztatása szerint egy hitelezési program működésével kapcsolatban talált szabálytalanságokat, amely az ígéret szerint árazási kedvezményeket adott, de egyes ügyfeleknek nem adtak kedvezményeket, és ezek az ügyfelek jellemzően bőrszínük, nemzetiségi és nemi hovatartozásuk miatt szenvedtek el hátrányos megkülönböztetést - olvasható a portálon.
A bank a programból kimaradt ügyfeleknek utólag megadja a kedvezményt, ezen kívül 24 ezer ügyfélnek összesen 24 millió dollárt fizetnek ki kárpótlásképpen.
A Citibank részvényeseit nem rázta meg a hír, a bank árfolyama fél százalékos emelkedést mutat.
Legolvasottabb
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe