"Autóink előállítási költségét a 2019-eshez képest 25 százalékkal tervezzük csökkenteni 2025-re" - jelentette ki Milan Nedeljkovic termelési igazgató a lapnak adott interjúban. A költségcsökkentést a termelési folyamatot tervező új szoftverrel, karcsúsított logisztikai hálózattal és a meglévő termelési kapacitás jobb kihasználásával érné el a BMW.
A BMW költségcsökkentésekkel igyekszik ellentételezni egyebek között a beszerzési költségei növekedését, ami a nyersanyagárak emelkedése miatt az idén mintegy egymilliárd eurós többletkiadást jelent majd a cégnek. Az elektronikai alkatrészek ellátásában keletkezett globális hiány, valamint a beszállítók láncban kialakult fennakadások miatt a BMW az idén már 30 ezer autós termelési lemaradást halmozott fel, amit az év második felében viszont már behozna.
Kapcsolódó
A BMW még a koronavírus-válság előtt életbe léptetett költségcsökkentési programja továbbra is érvényben van. Ez 2019 és 2022 között 12 milliárd eurós megtakarítást tűzött ki célul, egyebek között több ezeres létszámcsökkentéssel. A termelés komplexitásának egyszerűsítése érdekében szűkíti a modellpalettát is.
Milan Nedeljkovic termelési igazgató szerint az elektromos meghajtásra való átállás is hozzájárul majd a termelési költségek csökkentéséhez, különösen 2025 után. Akkor indul meg ugyanis a meglévő termelési kapacitás fokozatos átállítása az elektromos meghajtásra felkészített "új osztályú" platformra. "Az új osztályú platform lényegesen leegyszerűsíti a gyártási folyamatot, mert lecsökkenti mind a termék, mind a gyártási folyamat komplexitását" - mondta Nedeljkovic a lapnak adott interjúban. Arról is beszélt, hogy a jelenleg Debrecenben épülő üzem szolgál mintaként a meglévő termelési kapacitás átalakításához.
Oliver Zipse vezérigazgató az idén az értékesítési volumen 5-10 százalékos növelését tervezi, azaz nagyjából a 2019-es 2,5 milliós szint elérését. Középtávon, még ebben az évtizedben a 3 milliós értékesítési volumen elérését tűzte ki célnak a cég vezére. A BMW értékesítéseinek a felét 2030-tól már az elektromos modellek adják majd.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás