A nyílt tender módosítását az ajánlatkérő Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A Debrecen Észak-Nyugati Gazdasági Övezet (ez a BMW gyár területének a hivatalos megjelölése) infrastruktúra fejlesztéshez kapcsolódó, elektromos hálózati rendszer kiépítését még 2019 januárban nyerte el az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. 1 milliárd 569 millió forinttal. Ezért 130 kilovoltos hálózaton, 2x50 megavoltamper kapacitást kell biztosítania, egy üzemi és egy tartalék csatlakozáson keresztül.
Az eredeti szerződésbe foglalat ellenérték 1 milliárd 734 millió forintra emelését a következővel indokolja a közlemény: további hat új csatlakozási pontot kell kiépíteni, mivel a potenciális beszállítók területet kívánnak vásárolni az ipari parkban, így nekik külön becsatlakozásra van szükségük.
Legolvasottabb
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Kiderült, kik és mikor kérhetik a nyugdíjuk újraszámítását 2026-ban
Új világrend körvonalazódik: a háttérben megszületett az alku, ami láncreakciót indíthat el