Hírügynökségi értesülések szerint a Volkswagen a braunschweigi tartományi törvényszéken csoportos keresetet nyújtott be válaszul a részvényesek kártérítési követelésére. A részvényesek egy csoportja ugyanis kártérítési igényt jelentett be a Volkswagennel szemben a dízelbotrányról állítólag késedelmesen tett tájékoztatás miatt.
Az amerikai környezetvédelmi hivatal, az EPA tavaly szeptember 18-án hozta nyilvánosságra a Volkswagen ellen a dízelmotorok károsanyag-kibocsátási határértékeinek kijátszása miatt emelt vádjait. A Volkswagen akkor egy közleményben értesítette erről részvényeseit. A részvényesek állítása szerint azonban a Volkswagen vezetősége már korábban tudatában kellett hogy legyen a problémának és a tájékoztatás elmulasztásával árfolyamveszteséget okozott nekik.
A Volkswagen részvénye a dízelbotrány tavaly szeptemberi kipattanása óta nagyot veszített árfolyamából. Közvetlenül a bejelentés előtt 160 euró felett állt az árfolyam, majd napokon belül 100 euró alá esett. Hétfőn délután a Volkswagen részvénye 133,30 eurón forgott a frankfurti tőzsdén, közel két és fél százalékkal alacsonyabb árfolyamon a pénteki zárásnál.
A Volkswagen március elején közölte, hogy belső és külső jogi szakértők bevonásával végzett vizsgálatának eredménye alapján bizonyítva látja, hogy a vezetés az érvényes előírásoknak megfelelően tett eleget a tőkepiaci tájékoztatási kötelezettségének.
Legolvasottabb
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott