Csoportos kereset indulhat egy amerikai szövetségi bíró ítélete alapján a Barilla ellen, amely a vádak szerint szlogenjével félrevezeti a vásárlókat – írja a Business Insider. A cég a termékei kék dobozain úgy hivatkozik magára, mint "Olaszország elsőszámú tésztagyártójára", ez alapján a vevők arra következtethetnek, hogy az áru Olaszországban készült – áll a bírósági dokumentumokban.
Utóbbi feltevés pedig nem nem igaz, mindössze annyi az alapja, hogy a vállalkozás egy olaszországi kenyér- és tésztaboltból nőtte ki magát egy világszerte ismert márkává. Mára azonban a cég termékeit az Egyesült Államokban – Iowában és New Yorkban – gyártják, ráadásul a vádak szerint még csak nem is kizárólag olasz búzából készül.
Az eredeti kereset benyújtó Matthew Sinatro és Jessica Prost azt nehezményezte, hogy félrevezető szlogennel, mellette az olasz zászló színeivel a Barilla eléri, hogy a vásárlók – abban a hiszemben, hogy minden ízében olasz termék kerül a kosarukba – hajlandóak legyenek több pénzt áldozni a tésztára, mint más márka esetében.
A vádlók szerint a Barilla kifejezetten rájátszik arra, hogy a terméke autentikus olasz tésztának tűnjön, miközben "csökkentik a költségeiket és nagyobb pénzügyi haszonra tesznek szert azzal, hogy az Egyesült Államokba vitték a gyártást".
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint