Antonio Álvarez pénzügyi szakember, akit a Szberbank javasolt az Agrokor élére, kedd esti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: "a szituáció komoly és súlyos, nincs rá biztosíték, hogy sikerülni fog" a cég megmentése. Hozzátette, ez az egyik legnagyobb kihívás, amellyel eddig szembesült - írja az MTI.
A cég hónapok óta küzd pénzügyi problémákkal. A Szlovéniában, Boszniában, Szerbiában és Magyarországon (2004-ben megvette a fonyódi ásványvíz-palackozót, illetve a Baldauf fagylaltgyárat) is érdekelt cégcsoporton belül mintegy ötven különböző gazdasági szektorhoz tartozó vállalat működik, munkavállalóinak létszáma meghaladja a 60 ezret, a cég éves árbevétele pedig eléri a horvát GDP 15 százalékát.
Kapcsolódó
Miután a Moody's és az S&P hitelminősítő egymás után többször is leminősítette az idén a cégcsoport hitelkockázati besorolását, a nemzetközi pénzpiacon jelentősen csökkent a vállalat által kibocsátott kötvények értéke, a horvát piacon pedig kitört a pánik.
Szakértők szerint a 93 százalékban magántulajdonban lévő vállalat felszámolása beláthatatlan következményekkel járhat a horvát gazdaságra, mert a cégcsoport nemcsak Horvátország legnagyobb munkáltatója, hanem egyben az ország legnagyobb földbirtokosa is - több tízezer munkahely kerülhet veszélybe és számos kis- és középvállalkozó mehet tönkre.
Az Agrokor legnagyobb hitelezője az orosz Szberbank, a konszern adóságának 52 százalékát tartja nyilván. A konszernek közel 5 milliárd euróra rúg a hitelállománya. A Szberbanknak 1,6 milliárd euróval, a horvátországi bankoknak 650 millió euróval tartozik. Az Agrokor 900 millió euró értékben bocsátott ki kötvényeket a nemzetközi piacon. A befektetési bankoknál további 20 millió euró, más horvát, nem pénzügyi intézményeknél 300 millió euró, míg a beszállítóknál 1,2 milliárd euró hátralékot halmozott fel.
Az Agrokor tulajdonában van a Belje d.d. mezőgazdasági kombinát, a Konzum horvát kiskereskedelmi áruházlánc, a Jamnica d.d., Horvátország legnagyobb ásványvíz előállító vállalata, a Sarajevski kiseljak d.d. boszniai ásványvíz gyártó vállalat, a szlovén és szerb Mercator kiskereskedelmi áruházlánc és cégcsoport, a Solana Pag d.d. pági sógyár, a Ledo horvát jégrém vállalat és egyéb más, mezőgazdasággal és élelmiszerek előállításával foglalkozó cégcsoport. A cégcsoporthoz tartozó összes vállalat számláját zárolták a múlt héten.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat