Az amerikai Exxon és Chevron, továbbá a francia Total pénteken tette közzé negyedéves eredmény-beszámolóját, amelyek azt mutatják, hogy profitjuk negyedével, harmadával visszaesett ugyan, de szigorú takarékossági intézkedések révén sikerült az elemzők által vártnál nagyobb nyereséget elérniük.
A Total nettó nyeresége 25 százalékkal 2,1 milliárd dollárra esett, míg a Reuters által megkérdezett elemzők csak 1,88 milliárd dollár nyereségre számítottak. Az árbevétel 8 százalékkal 37,4 milliárd dollárra csökkent.
A költségek csökkentek, és az idén előreláthatólag sikerül 2,7 milliárd dollárt megtakarítani, 10 százalékkal többet a tervezettnél. 2018-ig további 4 milliárd dollárral kívánják lefaragni a költségeket, főleg a beruházások és a kutatás területén.
Az ExxonMobil 2,65 milliárd dollár nyereséget könyvelt el a harmadik negyedévben, ez 38 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. Az árbevétel 13 százalékkal 58,7 milliárd dollárra esett. Az egy részvényre jutó eredmény 1,01 dollárról 63 centre csökkent, de meghaladta az 58 centes elemzői konszenzust.
A Exxon is a kiadások visszafogásával igyekszik kivédeni az olajár csökkenésének hatását. A negyedik negyedévben 45 százalékkal 4,2 milliárd dollárra szorítják le a kutatásra, a kitermelésre és eszközberuházásra fordított összeget.
Két negyedévi veszteség után a Chevron profittal zárta a harmadik negyedévet. Az egyszeri tételek kiszűrésével a nettó nyereség 1,28 milliárd dollár volt az egy évvel korábbi 2,04 milliárddal szemben, a bevétel pedig 12 százalékkal 30 milliárd dollárra esett vissza. Az egy részvényre jutó eredmény azonban az elemzők által várt 37 centtel szemben 49 centre rúgott.
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutálisan kilőtt az arany ára
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll