Az idei év első hat hónapjában 176 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba, 17 ezerrel kevesebbet az egy évvel korábbinál. Januárban 11,6 százalék volt az éves csökkenés, februárban 10,6 százalékkal, márciusban 9,7 százalékkal, májusban 6,1 százalékkal, júniusban pedig 14,4 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba, mint 2018 azonos hónapjában. Növekedést csak áprilisban regisztráltak az idén, akkor 0,4 százalékosat.
A benzin üzemű személygépkocsikból 7,9 százalékkal kevesebbet helyeztek forgalomba az idei első félévben, mint tavaly, dízelből pedig 15,3 százalékkal kevesebbet. A benzines autók részaránya 54,7 százalék, a dízeleseké pedig 38,5 százalék volt az idei első félévi forgalomba helyezésekben.
Kapcsolódó
A benzines autók részaránya a 2018-as éves forgalomba helyezésekben 54,0 százalék volt - 12,5 százalékos szám szerinti növekedés után, a dízeleseké pedig 41,1 százalék - 20,1 százalékos szám szerinti csökkenés után.
Az alternatív hajtású autók - az elektromos, földgáz, hibrid-elektromos és hidrogén üzeműeket is beleértve - az idei első félévben 6,9 százalékos részarányt hasítottak ki maguknak a forgalomba helyezett személygépkocsit teljes számából. Szám szerint 12 ezer alternatív hajtású autót helyeztek forgalomba, 41,6 százalékkal többet, mint 2018 első felében. Az alternatív hajtású autók részaránya 4,4 százalék volt 2018 első felében, 4,9 százalék az év egészében és 4,0 százalék 2017-ben.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!