Még négy hónappal ezelőtt utasították el a versenyjogi hatóságok a Halliburton tervezett felvásárlását, melynek során a szektortárs Baker Hughes nevű céget akarják megvenni 35 milliárd dollárért. A hatóságok ezt azzal indokolták, hogy Halliburton adatközlése az ügylettel kapcsolatban nem volt megfelelő. Az Európai Bizottság január 12-én dönt majd arról, hogy utat enged a felvásárlásnak, vagy teljes körű kivizsgálást rendel el az ügyben.
Az amerikai versenyhatóság ugyancsak vizsgálja a tranzakciót, míg a kanadai, a kazahsztáni, a dél-afrikai és a török versenyhatóság zöld lámpát adott.
Az olajipari szolgáltató cégek jellemzően eszközöket (fúróberendezéseket) biztosítanak a szénhidrogén-kitermelő cégek számára, de olykor részt vesznek csővezetékek megépítésében és kitermelő egységek felépítésében is. Az ágazat szereplői azért kerülnek különösen nehéz helyzetbe az olajár esésekor, mert a vevők, az olaj és gázkitermelő cégek ilyenkor visszafogják beruházásaikat, így bevételeik mind a volumenek, mind az ár tekintetében sérülnek. Ezzel szemben egy integrált olajipari vállalatnál az olajár csökkenésének kutatás-termelésben jelentkező negatív hatását a finomítás részben ellensúlyozza az olcsóbb "feedstock" miatt.
Az olajipari szolgáltató cégek bevételeinek nagy részét a mélytengeri szénhidrogén-kutatásokhoz kapcsolódó eszközök bérbeadása, technológiák értékesítése adja, ez azonban a kutatások között az egyik legdrágább művelet. Emiatt a kitermelők az olajár esésekor elsőként az ehhez kapcsolódó beruházásaikat fogják vissza.
Mindezek alapján nem meglepő, hogy az ágazatban egyre erősödnek a konszolidációs törekvések, e folyamatba illik a Halliburton tervezett felvásárlása. A tranzakció révén az iparág második és harmadik legnagyobb szereplője egyesülne, így letaszítaná vezető helyéről a Schlumbergert.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint