A cég a január-júniusi időszakban 4,9 százalékkal 13 milliárd euróra növelte árbevételét, a kiadások viszont 6,5 százalékkal emelkedtek és 11,4 milliárd eurót tettek ki.
Amortizációval együtt az üzemi eredmény 97 millió euró nyereséget mutatott, ez 57,5 százalékkal marad el az egy évvel korábbi szinttől, az adózott eredmény 50 százalékkal csökkent és 239 millió eurós veszteséget mutatott a június 30-ával végződött időszak végén.
A légitársaságok közül az Air France 113 milliós veszteséget halmozott fel üzemi szinten, 31 százalékkal többet, mint egy évvel korábban mivel a légitársaság dolgozóinak sztrájkja 260 millió eurós kiesést jelentett. A KLM bár jelentősen 47 százalékkal kisebb eredményt ért el, de üzemi szinten továbbra is nyereséges, 202 millió eurós plusszal zárta az első pénzügyi fél évet.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
A fiatalok kedvence vagy a jobboldal réme? Ma dől el a jövő
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Rosszul töltjük a telefonunkat, ezért mennek olyan hamar tönkre
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal