A résztvevők 58,2 százaléka támogatta a javaslatot az államszövetség kormányának közlése szerint. A részvételi arány 42,3 százalékos volt, ami átlagosnak számított az elmúlt két év alatt - számolt be az InfoRádió az MTI híre alapján.
A környezetvédők szerint "ez történelmi nap" Svájc ezzel "belép a XXI. századi energetikába".
Kapcsolódó
A kormányzat a japán Fukusima atomerőmű 2011-es katasztrófája után pár héttel már indítványozta az erőművek bezárását. Az energiastratégia 2050 címmel elindított vita középpontjában az állt, hogy az adófizetőknek vajon mennyibe fog kerülni az átállás a megújuló energiára. Az ellenzők szerint családonként, évente 3200 frank lesz ez az összeg, az energiaügyi miniszter szerint azonban ez erősen felfújt adat, egy átlagos családnak valójában csak 40 frankot kell majd fizetnie az eddigi energiaszámlán felül.
Svájcban 4 atomerőműben 5 reaktor működik. Egynek a leállítását már 2019-ben elkezdhetik. A többi esetében még nincs dátum. Az ország energiamérlegében a vízi energia 60 százalékkal, az atomenergia 35 százalékkal szerepel, a másfajta megújuló energia részesedése jelenleg csak 5 százalék.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ha ezeket esszük, még a kedvünk is jobb lesz tőle
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben