A mostani döntés szerint a hivatalnak igaza volt, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a "gti" betűkombináció bármely "vizuális, fonetikus és fogalmi hasonlóságát" annullálja a hozzá kapcsolódó Swift márkanév. A vásárlóknál nem feltételezhető, hogy az egy gyártótól érkező autókat, alkatrészeket és részegységeket kizárólag a három betű kombinációja alapján különböztetnék meg, így "kizárt a összetéveszthetőség bármiféle valószínűsége".
A Volkswagen az ügyben arra vonatkozóan nyújtott be keresetet, hogy a Suzuki SWIFT GTi márkanévben a "gti" betűszó összetéveszthető a saját nagyteljesítményű Golf GTI modelljét reprezentáló "gti" betűszóval.
A márkavita a japán Suzuki és a német Volkswagen átfogó vitájának csak egyik eleme. A Volkswagen-csoport meg akarja tartani részesedését a Suzukiban, annak ellenére, hogy a japán partner véget akar vetni a társulásnak, és vissza akarja szerezni a részvényeit. Egy tavalyi közlemény szerint a Suzuki idén novemberig akarja visszavásárolni részvényeit.
A 2009-es részvénycserés együttműködési szerződés keretében a Volkswagen 19,9 százalékos Suzuki részesedésre tett szert 1,7 milliárd euró értékben, a Suzuki pedig 1,5 százalékot kapott a Volkswagenből, a partnerség azonban nem bizonyult gyümölcsözőnek, így a felek kölcsönösen egymást vádolják és a vita egyes elemeit jogi útra terelik.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Mi történik Donald Trumppal? Vészjósló jelek látszanak egy szakértő szerint
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Dubajban csaptak le rá: elfogták az altábornagy merénylőjét
Alávágnak a szegényeknek: brutális megszorításokra készül a kormány
Nem véd az oltás, nincs gyógyszer: a következő sokk nem onnan jön, ahonnan várjuk
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn