A világ legnagyobb online kereskedő cégének lengyel központjai 2014 második felére készülnek el, az egyik Poznanban, a másik Wroclawban lesz. Az Amazon szerint földrajzi helye, az európai piacok könnyű elérhetősége és a jó munkaerő-piaci helyzete miatt választották Lengyelországot.
Timothy Collins, az Amazon európai üzletágának egyik vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a több millió eurós befektetés azt mutatja, hogy folyamatosan növekszik a lengyel gazdaság és a kelet-európai régió jelentősége. A lengyel logisztikai központok az Amazon európai hálózatához kapcsolódnak. Először csak a Németországból, de később az egész kontinensről érkező megrendeléseket kezelik majd a központok.
Mindkét logisztikai központ alapterülete 95 ezer négyzetméter lesz, egyenként 2000 munkahelyet teremtenek, de további 3000 embert fognak foglalkoztatni alkalmi munkavállalóként a sűrűbb megrendelési időszakokban.
Az Amazon lengyelországi megjelenése vélhetően hatással lesz majd a magyarországi internetes kereskedelemre is, köztük a könyvkereskedelemre is - a szerk.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás