Még 2020-ban derült ki, hogy az Interpol gyanúja szerint Magyarországon keresztül próbált tisztára mosni kétmillió dollárt a zimbabwei kormányzat. Az ügy lényege, hogy a zimbabwei elnökhöz, Emmerson Mnangagwához köthető társaságok a koronavírus-járványt kihasználva túlárazva szereztek be teszteket és védőfelszereléseket az országnak. A két cég nincs regisztrálva a helyi közbeszerzési hatóságnál, vagyis eleve szabálytalanul nyertek el állami megrendeléseket még az afrikai ország törvényei szerint is.
Az egyik ilyen egy svájci bejegyzésű cég, a Drax Consult SAGL, amelyet az Interpol levele alapján egy albán születésű, de olasz állampolgársággal is bíró férfi alapított még 2017-ben. Decemberben a svájci cégének két bankszámlát nyitott meg Magyarországon, majd jött az üzlet a zimbabwei állami cégekkel.
Most az Allafrica hírportál arról ír, hogy az ügyben érintett Drax Consultnak a zimbabwei Nemzeti Gyógyszergyártó Vállalat (Natpharm) által fizetett 2 millió dollár továbbra is befagyasztva van az előbbi magyarországi bankszámláján, miközben a cég szerint az Interpol hararei munkatársai félretájékoztathatták budapesti kollégáikat a Drax és a kormány közötti üzletről. A MagNet Banknál vezetett számlán zárolt összeg miatt maga a bank adott jelzést, hogy az szerinte egy pénzmosási ügy része lehet, ezután indult a vizsgálat.
Az Interpol állítólag továbbította a Drax és a zimbabwei Egészségügyi Minisztérium közötti, a kormány tulajdonában lévő Natpharmnak szánt gyógyszerszállítmányokkal kapcsolatos tranzakcióval kapcsolatos vizsgálatokról szóló információkat a budapesti hatóságoknak, de azok nem találták kielégítőnek a magyarázatot. Most a Drax ügyvédje arra kérte az Interpol Magyarországot, hogy vonja be a zimbabwei főügyészi hivatalt, a rendőrfőkapitányt, a Nemzeti Ügyészséget, valamint az elnök és a kabinet főtitkárát, hogy gyűjtsék össze az ügyletre vonatkozó információkat.
Állítják, hogy a Draxnak mindeddig nem volt lehetősége arra, hogy válaszoljon a kormánnyal folytatott üzletével kapcsolatos kérdésekre, ami azt eredményezte, hogy az Interpol bekapcsolódott az üzlet kivizsgálásába, és ezt követően a magyar hatóságok visszatartották a vállalat 2 millió dollárját. A Drax úgy vélte, hogy a válaszban szóba kerülhetett Delish Nguwaya letartóztatása, aki a Drax zimbabwei országos képviselője, azonban a férfit az afrikai országban felmentették a csalással kapcsolatos vádak alól, de ha erről a magyaroknak nem szóltak, akkor amiatt még nem léphettek a pénz felszabadításának ügyében.
"Jelen állás szerint figyelembe vehetik azt, amit már kifejtettünk, és kérheti a zimbabwei főügyésztől és a zimbabwei főügyésztől az említett pénzeszközökkel és a megállapodással kapcsolatos szakmai jogi véleményt" - írta a jogi képviselő az Interpolnak és a magyar hatóságoknak.
Az ügyvéd azt is megjegyezte, hogy az Interpol egy olyan hálózat, amely "a nemzeti rendőri szolgálatok számára nyújt segítséget, de az Interpol hálózati lehetőségével időnként politikai vagy önző célokból visszaéltek a bűnüldöző szervek bizonyos pozícióit betöltő személyek az ártatlan személyek kárára". Valamint az sugallja a Drax, hogy az egész ügy célja valójában az lehet, hogy a jelenlegi elnököt, Emmerson Dambudzo Mnangagwát rossz színben tüntessék fel.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)