A születései rendellenességeket és neurológiai problémákat okozó vírusról készített tanulmány azt találta, hogy a mutálódott Zika-vírus sokkal fertőzőbb, mint elődje és a már megszerzett immunitást is ki tudja játszani - idézi az Euronews Sujan Shrestát, a kaliforniai La Jolla Immunológiai Intézet professzorát, aki egyben a tanulmány társszerzője.
2015-16-ban a WHO nemzetközi egészségügyi veszélyhelyzetet hirdetett a Zika-vírus járványa miatt, mely Brazíliában kezdődött és onnan kiindulva Dél-Amerika más országaiba is eljutott.
A betegség általában enyhe lefolyású, nem halálos, azonban a fertőzés terhes nők magzatára különösen veszélyes, mivel súlyos fejlődési rendellenességet, ún. kisfejűséget (mikrokefáliát) okozhat, vagyis a magzat koponyája egy bizonyos pont után nem nő tovább, de más neurológiai szövődmények is felléphetnek.
A Zika-lázat – így az azt kiváltó vírust is – nehéz azonosítani, mert tünetei hasonlatosak a sárgaláz, az agyvelőgyulladás, a dengue-láz és Chikungunya-láz tüneteihez, amelyek kórokozóit szintén szúnyogok hordozzák. A fertőzésről eddig a világ 86 országából érkeztek jelentések.
A Zika-vírus és a dengue-vírus több tulajdonságukban is hasonlóak és több országban is jelen vannak. Ha az egyikre immunválaszt adunk, az valószínűleg a másik ellen is véd. Vagyis ahol a Zika-vírus megjelenik, ott "az emberek nagy többsége már átesett a dengue-lázon és vannak védekező T-sejtjeik illetve antitestjeik, melyek keresztreakcióhoz vezetnek." A tudósok azonban hangsúlyozzák, hogy mindkét vírus gyorsan tud mutálódni és a variánsaik sokkal virulensebbek.
Azt találták, hogy a Zika-vírus egy egyszerű aminsav változtatásával viszonylag könnyen mutálódott, ez pedig lehetővé tette, hogy egyre több példányban sokszorozza meg magát, végső soron pedig több embert fertőzzön meg.
Legolvasottabb
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik