Az indulását június elején bejelentő Hogan hivatalos nyilatkozatában elmondta, hogy az Európai Uniónak számos olyan kihívással kell most szembenéznie, mint a koronavírus-válság utáni helyreállás, kereskedelmi viták az Egyesült Államokkal, a Kínával fenntartott diplomácia kapcsolatok, valamint a Nagy-Britanniával kötendő, Brexit utáni megállapodás.
"Az EU kereskedelmi politikájához e kihívások tükrében teljes elkötelezettség szükséges, ezért úgy döntöttem nem indulok a WTO igazgatói tisztségéért" - jelentette ki, hozzátéve hogy EU-s biztosként továbbra is konstruktívan kíván együttműködni a világszervezettel, a kölcsönös célok elérése érdekében.
A Kereskedelmi Világszervezet éléről megbízatása lejárta előtt egy évvel, augusztus 31-én családi okok miatt távozik a jelenlegi igazgató, a brazil Roberto Azevedo.
Az afrikai országok kormányai azt hangoztatják, rég eljött az ideje annak, hogy soraikból kerüljön ki a szervezet új vezetője. A lehetséges afrikai jelöltek között van Hamid Mamdou korábbi egyiptomi diplomata, a szervezet egyik részlegének igazgatója, illetve Ngozi Okonjo-Iweala, Nigéria korábbi pénzügyminisztere.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket