A lap értesülése szerint tavaly augusztusban a kelet-afrikai Dzsibutiban a helyi hatóságok homályos ürüggyel őrizetbe vettek három szomáliai származású férfit - két svéd állampolgárt és egy nagy-britanniai lakost - akiket a börtönükben amerikai ügynökök hallgattak ki. A három férfit azzal vádolták meg, hogy támogatói a szomáliai iszlamista as-Sabab fegyveres szervezetnek. A New York-i szövetségi nagyesküdtszék októberben emelt vádat a svéd állampolgárságú, 23 éves Ali Yasin Ahmed és a 29 éves Mohamed Yusuf, valamint a Nagy-Britanniában élő, 23 éves Mahdi Hashi ellen. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei ezután vették át a három fogoly őrizetét és szállították át őket titokban az Egyesült Államokba.
Az ügyre december 21-én derült fény, amikor a vádlottak először jelentek meg a brooklyni szövetségi bíróság tárgyalótermében. A lap szerint az eset újabb bizonyítéka annak, hogy Barack Obama elnöksége alatt is folytatódott a 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyomán bevezetett és széles körben elítélt gyakorlat, hogy terrorizmussal gyanúsított személyeket amerikai hatóságok külföldön szabályos jogi eljárás nélkül tartassanak fogva és hallgassanak ki.
A The Washington Post rámutatott, hogy a titkos fogva tartás gyakorlata egybek között azért folytatódik, mert a kormány és a kongresszus nem tudott megállapodni arról, hogyan öntsék törvényes formába a terrorizmussal gyanúsított személyek külföldi elfogásának eljárását. A Fehér Ház és a Capitolium közötti nézetkülönbségek megakadályozták Obamát abban is, hogy a 2008-as választási ígéreteivel összhangban bezárassa a guantánamói katonai börtönöket, és polgári bíróság elé állítassa az ott fogva tartott, feltételezett al-Kaida-tagokat.
A kormány a maga részéről azt ellenzi, hogy terrorizmussal gyanúsított személyeket katonák tartsanak fogva, és hogy hadbíróság elé állítsák őket. Megállapodás híján Washington számára egyszerűbb, hogy Pakisztánban, Jemenben és Szomáliában dróncsapásokkal végezzen a terrorizmussal gyanúsított személyekkel.
A The Washington Post szerint a dzsibuti hármak esete nem egyedülálló, mert egy szövetségi bíróságon már 2011 decemberében meghallgattak egy férfit, akit az as-Sabab támogatásával vádolnak. Az eritreai állampolgárságú Mohamed Ibrahim Ahmedet Nigériában fogták el és az ottani börtönben amerikai ügynökök hallgatták ki.
Előző
Következő
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő