Ahogy azt Aleksandar Vucic elképzelte, a haladó politikusok szorgalmasan dolgoznak Az én Szerbiám elnevezésű politikai szervezet megalapításán – vette át a helyi sajtó értesülését a vajdasági Szabad Magyar Szó.
Vucic korábban arról beszélt, hogy a „szerb tisztesség” jegyében szükség van a szerbiai politikai élet átcsoportosítására és tömbösítésére.
A névtelen sajtóinformációk forrása szerint Az én Szerbiám a „se nyugat, se Oroszország, hanem a szerb érdekek” elv szerint tervez egyszerre nemzeti és polgári politikát folytatni. A jelenlegi kormánypár Szerb Haladó Párt azért kerül majd süllyesztőbe, hogy a pártelnök maga mögött hagyhassa mindazt, amiért az elmúlt időszakban bírálat érte a pártot.
Egyesek lapátra kerülnek
„Azok, akikről úgy véli, hogy kárt okoztak a pártnak, nem kapnak meghívást az új szervezetbe, közülük egyesek ellen sajtóhadjárat indul majd. A változás értelmében leszámolásra kerül sor a Szerb Haladó Párt Nyugat-barát szárnyával is, elsősorban Zorana Mihajlovic bányászati és energetikai miniszterrel” – állítja egy bennfentes.
Az elképzelés szerint Az én Szerbiám akkor lép majd színre, amikor valamilyen megállapodás születik a pristinai hatalommal Koszovó státuszát illetően. Mivel a legkisebb kompromisszum is kárt okoz majd a haladóknak, a pártnak két fronton is harcot kell vívnia, ezért taktikai okokból az átalakulással nyilvánosan meg fog szabadulni a nyugatbarát szárnytól.
Ezzel nem fog megszakadni az együttműködés a nyugati országokkal, mert Az én Szerbiám a nemzeti elkötelezettség mellett a polgári és liberális értékekkel szeretné magának továbbra is biztosítani Washington, London és Brüsszel támogatását.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
Az MNB elnökei
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)