Marie Harf külügyi szóvivő szerint "elővigyázatossági intézkedésről" van szó. Arra nem tért ki, milyen konkrét veszély indokolja a lépést, s arra sem, pontosan melyik nagykövetségeket érinti az intézkedés.
"A külügyminisztérium elrendelte, hogy több nagykövetség és konzulátus zárva tartson és függessze fel tevékenységét augusztus 4-én, vasárnap" - mondta a szóvivő újságíróknak. A döntést az alkalmazottak és a nagykövetségi épületekbe látogatók iránti elővigyázatosságból hoztuk meg" - tette hozzá.
Vasárnap után az amerikai kormányzat felülvizsgálja, hogy melyik zárva tartó nagykövetséget nyitják meg újra - folytatta a szóvivő, aki nem zárta ki, hogy a bezárás több napig tart.
A vasárnapi nap a muzulmán országokban munkanap.
Az Egyesült Államok különösen ügyel a nagykövetségekre és a konzulátusokra vonatkozó biztonsági intézkedések szigorú betartására a bengázi konzulátus elleni 2012. szeptember 11-i támadás óta, amelynek következtében életét vesztette a nagykövet és másik három amerikai állampolgár.
Legolvasottabb
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Az a nagy terv, hogy ne a Rubik-kocka legyen az utolsó híres magyar innováció
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat