Idén múlt tíz éve, hogy meghalt Václav Havel író, aki szocialista rendszer idején ismert ellenzéki, emberjogi aktivista volt Csehszlovákiában, majd az ország első független választáson megválasztott elnöke lett. Ennek emlékére bankjegyet nyomtattak, amelyen az államfő képmása látható - derül ki a Radio Praha tudósításából.

A képet Dagmar Havlová, Havel özvegye, a korábbi first lady választotta, egyben ő nyomta meg a bankjegynyomó gép indítógombját, amivel elkezdődött a korlátozott számban kiadott bankó nyomtatása. Havlová a családi albumból kölcsön adott néhány olyan fotót Havelről, amelyet korábban nem publikáltak egy grafikus művészekből álló csapatnak.

Mint mondta négy képet választott, némelyiken szélesen mosolyog a férje, egyen nagyon komoly arcot vág, máshol gyengéden néz, és végül ez lett az a kép, amely a bankjegyre került. Az emlék bankó ötlete a Ceské dukáty vállalattól származik. Ez a cég arany dukátokra és medálokra specializálódott, amely a cseh történelem fontos személyiségeit ábrázolják. Az előkészületek után az állami pénzjegynyomda nyomta a bankjegyeket.

A művészi munkát Eva Hasková illusztrátor és Marin Srb gravírozó végezte. Havel képe mellett a prágai várnak az az erkélye látható, ahonnan államfőként első beszédét mondta 1989. december 29-én. A bankjegyet korlátozott számban, öt sorozatban nyomtatták, az első négyben sorozatonként 500 darabot. A H sorozat 300 példányban készült és jár mellé egy arany-, ezüst- és bronzérme is, amelyet Jiri Harcuba tervezett. A bankók november közepétől lesznek megvásárolhatók.